Síelés fejlődése

​

A századfordulóig a síelés technikája és vele párhuzamosan a felszerelés formálódása lassan következett be. Ezután már szinte követhetetlen tempóban fejlődik egészen napjainkig a mozgásvégrehajtás és a felszerelés egyaránt. Legjelentősebb fejlődés a három szakág, a sífutás, ugrás és lesiklás kialakulása az ősi mozgásformából. Ez utóbbi megjelenése a síléc Közép-Európába kerülésének a következménye. Az Alpok meredek lejtőire a norvég sítechnika és a létrahosszú síléc alkalmatlan volt. Aztán hosszan jöttek az úttörők, akik egymással versengve fejlesztették a felszerelést, csiszolták a sítechnikát. Nagy szerepet játszott a sízés elterjedésében, hogy Európa-szerte a háborús készülődés részévé is vált. A fejlődés mozgatórugója mégis elsősorban a versenyzés volt. A kedvtelésből síző feladata - szemben a versenyzővel, akinek a lehető legrövidebb idő alatt kell lesíznie a kapukkal kijelölt versenypályán - , hogy a terep-, időjárási- és hóviszonyoknak (a szituációnak) megfelelően, saját sítudása és fizikai állapota figyelembevételével a legnagyobb biztonsággal lejusson a sípályán.

Látnunk kell azonban, hogy jóllehet a szabadidős sízés alapvetően elvált a versenyszerűtől, annak hatásától azonban nem függetlenítheti magát.

A versenysport technikai előrelépései és ezzel párhuzamosan a felszerelés technikai változásai  eredendően ösztönzi a síelés technikájának és a síoktatás módszertanának átalakulását, megújulását.